promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Több millió magyar rosszul ismerhette a magyar történelem egyik legfontosabb eseményét - a kutatók új eredményekkel álltak elő
Borítókép:  Profimedia / illusztráció, busójárás Mohácson
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A szakemberek most új fejleményeket osztottak meg a nyilvánossággal.​

1526. augusztus 29-én a magyar sereg vereséget szenvedett a török erőktől valahol a mai Mohács környékén. Ez volt a magyar történelem egyik legsúlyosabb veresége, ha nem a legsúlyosabb. Az összeomlást eddig úgy tanították nekünk, hogy sorozatos stratégiai hibák következménye lett.

Eddig tehát arról volt szó, hogy a keresztény sereg fővezére, Tomori Pál kalocsai érsek volt az egyik legfőbb ludas abban, hogy elveszítettük az ütközetet.

Azonban a legújabb kutatások fényében egészen más eredményre juthatunk. Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem földrajz professzora, a Mohács 500 Program vezetője ezt a Háború, tájformálás, hasznosítás címmel rendezett konferenciát követően mondta el. A csapata a korabeli tájrekonstrukciót vizsgálva tanulmányozta át a két hadsereg haditerveit, amelyekből kiderül, hogy Tomori egy száraz, fátlan síkon szerette volna megvívni az ütközetet, egy olyan helyen, amelyet mocsarak vesznek körül, így pedig az ellenség nem tudta volna átkarolni a magyar csapattesteket.

Így folyamatosan csak a török sereg egy részével harcoltak volna, a törökök nagy számbeli fölénye pedig elillant volna. A döntő csapást pedig egy lovasrohammal mérték volna az ellenségre.

A terv nem volt rossz a szakértő szerint, csakhogy a törökök is átlátták ezt, és inkább védekezésre rendezkedtek be.

Pap Norbert szerint érdemes lenne Tomori Pált végre méltó helyre tenni a nemzeti panteonban, csakúgy, mint a csata többi magyar vezérét. A szakember szerint Tomori alakja a bűnabkképzésnek esett áldozatul.

(via HVG)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás